Smit Edit

Smit Edit

Share

Smit Edit szerzői oldala. Egy átalakulás történetének időfolyama: az olvasástól az írásig, az alkotástól a megjelenésig, a könyvtől az olvasóig.

13/11/2025

A magyar nyelv napja kapcsán kértem meg ismerőseimet, hogy írják meg nekem, melyik a kedvenc magyar kifejezésük és miért. A teljesség igénye nélkül idézek néhány példát itt, mint az árvalányhaj, a csillag, az édesanya, a bébipörkölt, a szeretlek, a következetes vagy a felüdítő. Érdekes volt olvasni, hogy hányféle szempont szerint választották ki ezeket a szavakat.
Többen kiemelték a szóban rejlő energiát, amit vagy a hangzásában éreznek vagy a tartalmában, de volt aki csak a hangzáshoz kapcsolódó érzelem és érzet miatt választotta, mert az kellemes és melegséget áraszt, pihe-puha érzetet ad, dallamossága feltölt vagy csak jóízű kimondani. A másik nagyobb csoport, akik számára fontosabb volt a szó jelentése, legyen az a különlegessége miatt, az érzelmi töltete, a remény illetve a mélység sugallata miatt, amiben a pozitív jelentéskör válik kiemelten fontossá.
A fenti, kis akcióm nyomán a lányom nekem is visszadobta a kérdést: melyik a kedvenc szavam.
A varázslat. Egyrészt számomra ennek a kifejezésnek a dallama kellemes hangzású, a kiejtésében megjelenő susogás titokzatos tartalmat sugall, ugyanakkor végtelen alkotó erő rejlik a jelentésében, mintha magába sűrítené a szómágia világteremtő energiáját is.

1844-ben november 13-án államnyelvvé vált a magyar, ezért választotta 2011-ben a magyar Országgyűlés ezt a napot, bár lett volna a nyelvészek részéről más javaslat is, az április 23-a, 2008-ban ugyanis ekkor nyílt meg a Magyar Nyelv Múzeuma a ma Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, Kazinczy Ferenc nyelvújítónk egykori birtokának területén.
A nyelvújítás óta rangos írok, költők, szónokok csiszolták nyelvünket, éltek velük barátságban, ahogyan azt Esterházy Péter mondaná, pontosabban barátságban a magyar szavakkal. 📚