Anna Molnár Voice

Anna Molnár Voice

Megosztás

Official page of Anna Molnár vocal artist/mezzo-soprano 🪩 https://annamolnarvoice.com

Photos from Anna Molnár Voice's post 24/03/2026

🇭🇺 Ide is eljutottam, egy hónap távlatából, hogy a budapesti Kurtág100 Fesztivál február 22-i koncertjéről megosszak pár képet és gondolatot. Szokásos módon ódzkodom a nagy szavaktól, de nem tehetek róla, ezeket rögtön utána már éreztem és gondoltam, és bár egy hónap telt el, ez mit sem változott. A megtiszteltetésen kívül nem csak Gyuri bácsi, Ligeti György, Esterházy Péter, Fejérvári Zoltán, Gőz László és az egész Budapest Music Center fele érzek hálát, hanem most kiemelten a közönség fele is. Ligeti dalát is csodálatos volt énekelni, de Kurtág-Esterházy Fancsikó és Pintájának éneklése közben olyan játékosságot, figyelmet, RÉSZVÉTELT éreztem a közönség soraiban ülőktől, ami eddigi pályám során is kiemelkedőnek számított. Nekem aznap minden lelki-mentális-fizikai energiámat össze kellett szednem. Erre a napra kis túlzással hónapokkal előbb már elkezdtem készülni fejben, mindent arra futtattam ki, és készítettem elő, hogy egy berlini és egy hamburgi Rachmanyinov Vesperás után, a koncert napján átszállással repülve, este a maximumot tudjam nyújtani. Amellett hogy ijesztő volt ez a nap, elképesztően vártam is, mert mindkét dalt (de főleg a Fancsikót) rajongásig szeretem és alig vártam, hogy megmutathassam mindenkinek aki ott volt a teremben. Azt hiszem, jó energiákkal tudtam felmenni már eleve a színpadra, de aztán ami történt Gyuri bácsi és Esterházy Péter remekműve alatt, azt álmaimban nem gondoltam volna. Olyan inspiráló volt a sok nevetés, a figyelem, és nem tudom máshogy mondani, a jelenlét, hogy gyakorlatilag ez szárnyakat adott nekem, és olyanokat csináltam a darabbal és a darab közben, amiket előtte soha, bárhányszor gyakoroltam őket egyedül. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Kurtág György és Esterházy Péter után mi, EGYÜTT alkottuk ott meg azt a darabot. Így született meg a mű, akkor, ott. NAGYON köszönöm ezt a segítséget! Az a megtiszteltetés ért, hogy Gyuri bácsi kívánságára ezt (és még egy darabját) fel fogom venni. Namost, lehet, hogy arra a felvételre eljöjjön ez a közönség (vagy egy másik, szóval aki ráér)? Csak mert nem tudom, hogy fog menni nélkületek! 😅 (Viccelek, sajnos, azt hiszem, ez nem lesz lehetséges…)
Valamint bocsánat a sok képért, meg hogy a fantasztikus Hrotkó Bálintnak ennyi melót adtam... De szerettem pofákat vágni, meg hát megkövetelte a mű... 😇😂
🇺🇸 Here I am, a month later, sharing a few photos and thoughts from the February 22 concert of the Kurtág100 Festival in Budapest. As usual, I tend to shy away from grand words, but I can't help it — these were my immediate feelings and thoughts right after the concert, and even though a month has passed, nothing has changed. Beyond the honor itself, I feel grateful not only to György Kurtág, György Ligeti, Péter Esterházy, Zoltán Fejérvári, László Gőz, and the entire Budapest Music Center, but especially to the audience as well. Singing Ligeti's song was also wonderful, but while singing Kurtág-Esterházy's Fancsikó and Pinta, I felt such playfulness, attention, and ENGAGEMENT from those sitting in the audience that it stood out as exceptional even in my career so far. That day, I had to muster all my spiritual, mental, and physical energy. With a slight exaggeration, I had already started mentally preparing for this day months in advance; I had planned everything out and made all the necessary preparations so that, after Rachmaninoff’s Vespers in Berlin and Hamburg, I could give my absolute best that evening, flying with a transfer on the day of the concert. Besides being scared, I was also incredibly excited about this day, because I very much love both songs (especially “Fancsikó”), and I couldn't wait to show them to everyone in the hall. I think I went on stage with a lot of positive energy to begin with, but what happened during Kurtág and Péter Esterházy's masterpiece was something I never could have imagined in my wildest dreams. The laughter, the attention, and — I don’t know how else to put it — the sheer presence of the audience were so inspiring that it practically gave me wings, and I did things with the piece during the performance that I had never done before, no matter how many times I'd practiced them alone. I can say without any exaggeration that, following György Kurtág and Péter Esterházy, we created that piece there TOGETHER. That is how the work was born, right then and there. Thank you SO MUCH for this help! I've been given the honor of recording this (and another piece of his) at György Kurtág's request. Now, might this audience (or another one — anyone who's free) come to that recording session? Just because I don't know how it'll go without you! 😅 (I'm joking, unfortunately, I think it's not possible…)
Also, sorry for too many pictures, and for giving the fantastic Bálint Hrotkó so much work... But I just loved making funny faces, you know., besides the piece called for it.. 😇😂

🎹 Zoltán Fejérvári Pianist

📷 Balint Hrotko

Photos from Anna Molnár Voice's post 16/02/2026

🇭🇺 Vasárnap abban az örömben lesz részem, hogy a Kurtág100 Fesztivál keretei között léphetek fel fantasztikus művészek társaságában. Boldogság a nevemet látni egy ilyen listában, nem beszélve a 4-6 megállóról! 😎😅🤩
🇺🇸 This Sunday, I will have the pleasure of performing alongside some fantastic musicians as part of the Kurtág100 Festival. I am delighted to see my name on such a list, not to mention the tram 4-6 stops! 😎😅🤩

☀️ György Ligeti: Der Sommer - on the poem of Friedrich Hölderlin
🪁 György Kurtág: Fancsikó és Pinta - on the texts of Esterházy Péter
🎹 Zoltán Fejérvári Pianist
📍 BMC - Budapest Music Center

Minden jegy elkelt | Kurtág100 | Kurtág és Ligeti kamarazenéje

06/02/2026

Ma | Tonight / 20:00 🎧 ARD Klassik LIVE

Szeretnéd, hogy a(z) közéleti személyiségod elsőként szerepeljen az Közéleti Személyiség tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Cím

Budapest