Scrolicity

Hallottál már a lottóházakról? Pedig két tucatnyi van belőlük Budapesten. A Múzeum körúton, az Üllői út és a Ferenc körút sarkán, a Frankel Leó utcában, de még a Baross téren is rájuk bukkanhatunk.

Az ötlet, hogy lottónyereményként lakásokat sorsoljanak ki a játékosok között az 50-es évek végén merült fel Magyarországon, akkor, amikor egyébként is megszokott volt, hogy pénznyeremény mellett vagy helyett a Gazdálkodj okosan tárgypalettájába illő használati tárgyakat nyerhettek a szerencsések: kenyérpirítót, vasalót, televíziót és ehhez hasonló földi jókat.

A lottóházakat a világháború és a forradalom során lerombolódott házak helyére kezdték el rohamtempóban felhúzni 1957-től kezdődően egészen a 70-es évek közepéig, gyakran polgári házak közötti foghíjtelkekre. Huszonnégy lottóház épült bennük összesen 505 öröklakással csak azért, hogy kisorsolják őket, de 224 üdülő és családi ház is szerepelt a nyeremények között. A lakásokat általában még a ház építésének befejezése előtt kisorsolták, így a házban lakást nyert valamennyi újdonsült tulajdonos jellemzően egyszerre, a kulcsátadás időpontjában költözhetett be nyereményébe. Sokan közülük még ma is szeretett lottólakásukban élik mindennapjaikat.

A Margit hidat egy titkos szabadkőműves páholy tagjai építették – állítja az az összeesküvés-elmélet, amelynek fontosabb megállapításait egy korábbi posztban idéztük. Most megvizsgáljuk, hogy hitelt érdemlőek-e a felsorolt titkos jelek, és hogy van-e bármilyen alapja a hiedelemnek.

A legfontosabb állítás az obeliszkekre vonatkozott, amelyek - az elmélet hívei szerint - Jáchin és Boáz oszlopaira utalnak. Valóban nehéz megmagyarázni, vajon milyen megfontolásból kerültek a híd közepére ezek a jelképek, s talán csak félig meggyőző az a magyarázat, hogy a 19. század második felének építészeti stíluskavalkádjában az ókori szimbólumok újrahasznosítása sem számított teljesen idegenszerűnek. Aki kellően sok Dan Brown-t olvasott, az persze automatikusan asszociál szabadkőművesekre piramisok (vagy a tetejükön piramist formázó obeliszkek) láttán, hiszen ez a forma jól illeszkedik az ötös szám bűvkörébe, de könnyen kapcsolatba hozható a napimádattal, megvilágosodással stb. is.

A korona alakjának torzulására sincs minden kétséget kizáró magyarázatunk, talán ezt is a kor építészetére jellemző virtuóz, újszerű, formabontó megoldásként lehetne értelmezni. Mégis valószínűtlen, hogy éppen a Szent Koronával kísérleteztek volna így a szobrászmesterek. Egy másik - véleményünk szerint meglehetősen valószínűtlen - magyarázat azt állítja, hogy a hídra készített korona a monarchia egységét lenne hivatott kifejezni azáltal, hogy a magyar és az osztrák császári korona vonalait ötvözi. Mások szerint a korona kizárólag az osztrák császári fejékre hajaz, és egyfajta elnyomó jelképként jelenik meg a hídon. (Ez esetben a leláncolás-teória nyilván nem állja meg a helyét.)

Az állítólagos leláncolásra egyébként is tudunk egy elfogadhatónak tűnő választ: a láncok - ahogy ez a híd alól nézve egyértelmű - nem a koronát rögzítik, hanem a híd oldalán lévő címert tartják.

Érdekes a magyarázat az utolsó felvetésre is, annál is inkább, mert itt nem csak vélelmekről, hanem egy nagyon is kézzelfogható pecsétről van szó, ami tényleg szabadkőműves jelkép, és tényleg megtalálható a szigetre vezető lejárónál, egy szoborban. A pecsétről tudjuk még, hogy az a Hajnal páholyé, a Hajnal páholy azonban nem létezett még a híd építésekor, s ezzel megdől a hitelessége a teóriát alátámasztó egyik legfontosabb bizonyítéknak.

„A hidat visszafoglalom vagy elesem. Előre, Magyar! Ha nincs híd, nincs haza!”

1849. február 9-én vívták Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei a sorsdöntő piski csatát, ahol véres küzdelem árán a lengyel származású hadvezér csapatai győzedelmeskedtek.
A piski csatának komoly tétje volt: amennyiben nem sikerül megállítani Puchner seregeit, az osztrák csapatok kijutnak az Alföldre, Erdély elvész, és a szabadságharc sorsa is megpecsételődik. Az apró falucska Dévától 8 kilométerre keletre, a Sztrigy folyó balpartján fekszik, ahol Bem csapatai már az ütközet előtti napon elfoglalták állásaikat. A lengyel származású fővezér feladata egyszerű és világos volt: meg kellett akadályoznia, hogy a császáriak elfoglalják a Sztrigy felett épült, mintegy 40 méter hosszú fahidat. Miként Bem is megállapította: „ha elvész a híd, elvész Erdély is”, így aztán a Piski melletti átkelő később a magyar hadtörténet egyik legjelentősebb hídjának bizonyult. A tábornok a siker érdekében a folyó jobb partján álló fogadó mellett is erős védelmi állásokat épített ki, ezeket azonban a február 9-én hajnalban meginduló osztrák támadás egy pillanat alatt elsöpörte. Puchner körülbelül Bem seregével azonos haderővel, 7000 reguláris katonával érkezett Piskihez, a császáriakat azonban ezen felül még a román népfelkelők tömege is segítette, az osztrák tüzérség pedig messze felülmúlta a honvédok tűzerejét.
A csata császári támadással kezdődött, Kemény Farkas honvédjainak visszaszorulása után pedig hiába küldték rohamra a Mátyás-huszárokat, Puchner tüzérsége pillanatok alatt rendet vágott a lovasok között. A küzdelem hamarosan már közvetlenül a hídért folyt, ahol az ütközet egy válságos pillanatában az osztrák katonák meg is kezdték a honvédek lefegyverzését, Czetz János ezredes megjelenése azonban megfordította az eseményeket. A magyar erők hamarosan elkeseredett rohamot vezényeltek a császáriak ellen, akiket meglepett a nem várt ellenállás, és rövid idő múltán meghátráltak. Egy időre Bem csapatai kerültek fölénybe, az általános támadás azonban ismét megtört Puchner ágyúi előtt, a Piskihez érkező osztrák főparancsnok vezetésével pedig az ellenség újra a Sztrigyig jutott.
Fortuna tehát ismét pártot váltott: a jobb parton álló fogadó rövid időn belül harmadszor is gazdát cserélt. A honvédok helyzete ezután még a korábbinál is válságosabbra fordult, ugyanis miközben a magyar csapatok egy része már futásnak eredt, Puchner utászai megkezdték a híd lerombolt részének újjáépítését, hogy az ágyúk átvontatása után döntő csapást mérhessenek Bem maradék erőire. A csata látszólag elveszett, a lengyel hadvezér azonban észrevette, hogy a császáriak már szinte teljesen felélték lőszerüket, ezért mindent egy lapra tett fel: harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalék egységeket, melyek végül kiharcolták a győzelmet. A Sztrigy két partját összekötő híd tehát a honvédek kezén maradt, a következő hónapokban pedig Erdély is újra magyar uralom alá került.

A fényes győzelemnek Istók János szobra állít emléket Budapesten a Bem téren. A szobor sebesülten, felkötött karral ábrázolja Bemet, amint a piski csatában bal kezével rohamra buzdít. Az emlékmű talapzatán a piski csata domborműve mellett azon települések nevei láthatóak ahol Bem győzelmet aratott, hátsó oldalán pedig Petőfinek Bem tábornokot dicsőítő versét vésték fel. A talapzat elé, üveglappal védve, Bem tarnovi szülőházának egy tégláját helyezték el.