Sivananda

Miért nem kerülsz közelebb az Ébredéshez? Amikor az ember elkezd spiritualitással foglalkozni, akkor viszonylag gyorsan végbemegy valami, amit sokan “változásnak” hívnak. A gondolkodás megváltozik, a korábbi nézeteket lecseréli és újakat alakít ki. “Ebben ebben hittem, de megváltoztam, s most másban hiszek.”

Ám eközben valami még mindig érintetlen. Valami még mindig ismeretlen. Létrejön egy új identitás, de a szenvedés nem szűnik meg. Mert ez nem változás, csupán gondolatiság lecserélése. E kettőt nem szabad összetéveszteni. Az egyik képes meglenni a másik nélkül. A gondolatiság megváltozhat, de lényegiségünkben ugyanolyanok maradhatunk, ugyanúgy cselekedhetünk és érezhetünk adott helyzetekben, mint korábban. Azonban ha változunk, természetesen módon a gondolatiság is változik. Ha megnézzük a szenvedés jelenségét, akkor azt látjuk, hogy uralja az emberi életet. Eddigi tapasztalataim alapján több szegmensre vagyunk oszthatóak e téren:

1., Aki fel sem ismeri, hogy szenved (emberiség legnagyobb része)
2., Aki felismerte, hogy szenved, de nem változtat érdemben
3., Aki felismerte, hogy szenved, és látszólag tesz a változásért, de valójában a karma világában marad, és a szenvedés gyökerével nem foglalkozik
4., Aki felismerte, hogy szenved, és Úton járóvá válik, elindul a karma világából a Dharma világába
5., Aki felismerte, hogy szenved, és a Dharma útján szenvedése egy részét fel is oldotta már
6., Aki közel kerül a Teljességhez, és/vagy abban is képes időzni, de még nem ébredt Öntudatra - a szenvedést már csak nyomokban tartalmazza, nagyon ritkán jelenik meg.
7., Aki eléri a Teljesség állapotát, nem szenved, de még nem ébredt öntudatra (Állítólag létezik, még sosem találkoztam ilyen Lénnyel)
8., Buddha - az Öntudatra ébredt lény - nem szenved, boldogságban időzik

S mi a szenvedés? Lebutítva mondhatnánk, hogy minden, ami a boldogsághoz képest “negatív” érzelmi állapot: szégyen, bűntudat, kish*tűség, gőg, féltékenység, harag, félelem, bánat, fásultság stb.

Félreértés ne essék. Ezek teljesen normális, emberi élettel járó érzelmi állapotok. De mind azt mutatják, hogy szenvedésben vagyunk. Csak annyira ebben él az ember, hogy fel sem tűnik, hogy az ideje nagy részében szenved. Ezeket egyébként nem negatív érzelmi állapotnak hívom, hanem összeszűkítőnek, mert ha megfigyeled, kisebbnek, kevesebbnek érzed magad tőle, beszűkül a tudat.

Szokták mondani, hogy az elvárások és az ellenállások a szenvedés okozói. S való igaz, szenvedéssel teli állapotot szülnek. Ám a valóságban nem csak önmagában egy-egy érzelmi állapot mutatja meg, hogy szenvedünk vagy sem, hanem a hozzá kötődő viszonyunk. Ellenállok a fájdalomnak? Ellenállok a bennem lévő sötét oldalnak? Elvárom, hogy szeressen mások? Elvárom, hogy támogassanak engem?

Azért szoktak sokan az elvárás és ellenállás párosáról beszélni a szenvedés kapcsán, mert valóban megfojta az szabad megélést. Nincs az érzelmekkel semmi baj. A probléma az, amikor beleragadunk, amikor ragaszkodunk. Ragaszkodunk a kellemes és kellemetlen érzetekhez egyaránt.

Ámbár az egó egyik működése alapján a kellemes érzetekre vágyunk, a kellemetlen elől menekülünk. Emellett azonban megfér az is, hogy a szenvedéshez ragaszkodunk a berögződéseink alapján, így a kellemetlen érzetektől egyszerre menekülünk, s egyszerre vissza vissza térünk, ha ezekben érezzük magunkat biztonságban. Ez egy elég tudathasadásos állapot, ha belegondolunk. Honnan tudhatod, hogy szabadon éled meg az érzelmeidet? Nem szenvedsz. Mert átmennek rajtad. Megéled és eltűnik. Azért töltünk rengeteg időt adott érzelmi állapotokban, mert ellenállunk nekik, így begyökerezzük magunkba. Nem engedjük át, ragaszkodunk hozzájuk. Általában tudatalatt.

Az érzelmek szabad megéléséről eszembe jut talán egy Zen mester története…

A Mester ül a tanítványaival és ebédel. Egyszercsak hírt hoznak neki, melyben az áll, hogy a felesége meghalt. A Mester elolvassa és hangos zokogásban tör ki. Egy kivétellel, az összes tanítvány meglepődik és sugdolózni kezdenek: “Hogy hogy sír ezen? Lehet, nem is megvilágosodott?” Felállnak, hogy otthagyják a Mestert, mire a legközelebbi tanítványa, aki ott marad mellette, azt mondja:
- Mennyi éve vagytok itt a Mesterrel, és még mindig semmit nem tudtok a Megvilágosodásról..

Ha hív az ébredés, szeretettel várlak jövő hét pénteken a közös élő gyakorlásra. Esemény kommentben.

Namaste,
Sivananda