Kult-kár

KITÜNTETVE 🏆 || 4. rész
Kolozsi Tibor és Sánta Csaba mindketten erdélyi szobrászok és mindketten az Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végeztek.
(Mi van veled magyar szobrászképzés?)
A Kolozsit bemutató szöveg végén ezt olvashatjuk: „A groteszkhez is közelálló arc és kéztöredékei monumentális hatású művek.” Hát ezt meg kiírta? 😳 Tudniillik kisplasztikákat láthatunk. Ezek szerint vannak kisplasztika hatású monumentális szobrok is? 🙂
Lehet, hogy a művész „kedveli az archaizáló témákat, a sumér kultúrkör, a Biblia és a magyar őstörténet [micsoda hármas!] motívumait”, ám ezekkel nem tud mit kezdeni. Ilyesmi művekkel annakidején nem lehetett bekerülni se a Fiatal Művészek Klubjába se a konzervatívabb felfogású szobrászkörökbe. Restaurátornak biztosan jobb, de a kolozsvári Mátyás-emlékmű nem fért be a Vigadóba. Bemutatott plasztikái túlnyomórészt erőltetett okoskodások.

Sánta Csaba a párhuzam. Néhány alkotásának megtekintése után még reménykedik a néző, aztán világos lesz, hogy gyenge ötletek variálgatása a kínálat.
Nem lehet megállni, hogy ne idézzük ide Vécsi Nagy Zoltán méltató sorait!

„Ez az anyaghasználat szerencsésen párosul nála az ősi közösségi kultúrák által ihletettséggel és emelkedett szakralitással, [hú, nem is átlagos, hanem emelkedett szakralitással ☝️] valamint időnként népi ihletettségű díszítésekkel finoman palástolt, termékenységkultuszt is idéző erotikával! [Ez már döfi! Pl.: a klopfoló lekonyult, dundi nyéllel. Lásd fotók] … Sánta Csaba birtokában van egy olyanfajta szellemi emelkedettségről eredő könnyedségnek, [mineeek?] amely a divatos nagy ideákat történelmi, művészeti, és esztétikai trendeket, valamint az örökké újraéledő, mert túlélésre berendezkedett, úgynevezett nagy narratívákat tisztes távolságból szemléli, szívére bölcs óvatossággal veszi.”

Kérem szépen, ha ez igaz, akkor nincs Sántához fogható szobrász, de olvassuk tovább, mert a szakmai alázat még nem hangzott el!
„Mindeközben, szinte önkéntelenül, [!] ezeket a divatos kuturális-művészeti törekvéseket is a kortárs művész élénk kíváncsiságával és a szakmai alázat [itt van, hál’ Istennek! 😅] kellő tiszteletével követi, sőt néha ő maga is gazdagítja azokat!”

Ööööö, nehéz megszólalni. Van, aki ezt elhiszi? A szöveg és a szobrok együtt vitathatatlanul meghökkentő (abszurd) installációt alkotnak.

(Folytatás a következő bejegyzésben! A szöveg előző részei a korábbi bejegyzésekben olvashatók.)

KITÜNTETVE 🏆 || 2. rész
Novotnyi tablói mellett nem időzik a látogató sokáig, mert csalogatja a fényesen kivilágított belső tér. 🙂
Mezei Erzsébet bemutatása így kezdődik: „Székelykevén született bukovinai székelyek leszármazottjaiként. Bár Zentán él…”
Hú, hát ez ütős nyitás!
Egy Szerbiába-Vajdaságba szakadt bukovinai, székely nőművész, aki „… bár Zentán él, de ő maga is őrzi életszemléletüket, melyet alkotásai által igyekszik bemutatni és megismertetni.” (❓)
És most pillantsunk az alkotásaira!
Az életrajz mellett egy hidegtű sorozat látható, ami sem nem bukovinai, sem nem székely, sem nem zentai. Igazából semmilyen. Olyan, amelyen az látszik, hogy a nyomólemez ellenállása vezette a művész kezét, és nem az ereiben csörgedező bukovinai, székely művészvér. Nincs az a hidegtűvel dolgozó valamire való grafikus, aki ne látná a tétovaságot, az esetlegességet, a gyakorlatlanságot. Mondom mindezt a hidegtűvel remekül bánó magyar és nem magyar grafikusok védelmében.

Vele szemben egy másik grafikus: habil, doktor Szepessy Béla, a magyar kultúra lovagjának ösztöndíjas munkái lógnak.
Szepessy elismert grafikusnak számít (nem beszélve fölhalmozott címeiről) és amúgy valóban jó képességű grafikus, bizonyos határok között! Viszont ezekkel a műszálas anyagokra nyomtatott képekkel dekonstruálta saját eddigi munkásságát.
Íme a példa arra, amikor suszterként tökéletesen megállja valaki a helyét, de, ha kinevezik a Valentino cipő-dizájnerének, nem tudja mihez kezdjen. Megkísérel valami nagyot és bonyolultat csinálni, hátha… Hát nem! 😐
Talán még most is „rendes” grafikákat készíthetne a nyíregyházi tanárképzőn, viszont karriervágya túlvitte saját tehetségének határain. A beszerzett tudományos címeket (doktor-habil) és kitüntetéseket nem tudja visszaigazolni.
Szepessy halmoz és kever, és újra halmoz. Táncoló absztrakt-amorf figurákra emlékeztető formákba gyűrt nonfiguratív részletek és a képes történelem sorozatból kiemelt városképmetszetek keverednek, naná, hogy Szűz Máriával, hogy azért „szakrális” is legyen! A kézi metszés és a számítógépes grafika erőletetett és ügyefogyott keresztezése. (Nem mintha nem lehetne keresztezni a kettőt, de Szepessy hibridjei kifejezetten torzra sikerültek.) Ebben az esetben semmi jelentősége annak, hogy kézi metszés és kompjútergrafika kettősei, mert a végtermékek gépi-nyomott textíliák, amik előrajzolt hímzésmintákra emlékeztetnek, de azoknál sokkal zavarosabbak. A műselyemre printelt, kékesszürkés rajzolatot látva az az érzésünk, hogy fordítva rakták fel a kelméket és nem a színüket, hanem a visszájukat látjuk.
(Folytatás a következő bejegyzésben! A szöveg 1. része az előző bejegyzésben olvasható)