Steindl Imre Program

Steindl Imre Program

Megosztás

A Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. kiemelt állami projektcégként irányítja a Nemzet Főterét övező beruházások előkészítését és lebonyolítását.

Photos from Steindl Imre Program's post 20/04/2026

Megújultak az óriás ablakok az Igazságügyi Palota központi csarnokában

Az ország egyik legnagyobb, 19. századi mart- és színesüveg ablakegyüttese az Igazságügyi Palota központi csarnokában található. A teret két oldalról, északi és déli irányból határoló, félkörív alakú, fémszerkezetbe illesztett üvegfelületek - az un. lunetták - egyenként megközelítőleg 90 négyzetméteresek, melyek mérete egy-egy nagyobb budapesti lakás alapterületéhez hasonló. A nyílászárók kétrétegűek és alapvetően az a rendeltetésük, hogy a központi csarnokba minél több természetes fény jusson be. A tervező, Hauszmann Alajos szándékának megfelelően átlátni nem lehet rajtuk, mert a vékony színesüveg bordűrök és osztósávok között úgynevezett martüveg táblák vannak, amelyek visszafogott mintájukkal a fény egyenletes szórásáról is gondoskodnak. Az elmúlt év során a fémszerkezeteket és az üvegeket – az épület átadása óta először – teljesen felújították. A feladat nemcsak a hatalmas méret miatt volt különleges, hanem a két réteg közötti részhez való hozzáférés is komoly kihívást jelentett a szakembereknek. Az eredeti, jó állapotú, 130 éves szerkezetekbe helyezett színes- és martüveg táblákat is restaurálták. Csere itt is csak a legszükségesebb esetekben történt, mivel az Igazságügyi Palota befejezéséhez közeledő rekonstrukciójának alapelve, hogy az eredeti részekből mindent meg kell menteni, ami menthető.

Photos from Nemzeti Örökség Intézete's post 27/03/2026

Tisztelettel emlékezünk rá, öröksége velünk marad.

Szeretnéd, hogy a(z) szervezetod elsőként szerepeljen az Kormányzati Szolgálat tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Cím


Kossuth Lajos Tér 1-3
Budapest
1055