Lux In Tenebris
Lux In Tenebris, Sportcsapat, Budapest elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.
07/03/2021
Az alapszett
Csapatunk elsősorban mindig a praktikára, a játékon és az arra való felkészülésen történő tevékenységre fekt***e a hangsúlyt. A „gear” kinézete majdhogynem utolsó szempontnak számított nálunk. Természetesen azt sem felejtettük el, így esett a választásunk az olcsón beszerezhető, de eredeti, tehát minőségi és jó álcázóképességgel rendelkező Flecktarn mintájú gyakorlóra és az ebben a színben beszerezhető megannyi más felszerelésre. Előbbiek azonban, egyrészt az 1990-es évek termékei voltak, utóbbiak pedig a kevésbé jó replikák, mindenféle futottak még gyártótól.
Habár soha nem akartunk egy pontos hadsereg másai lenni, tehát a „hagyományőrző” tevékenység nem érdekelt, elég hiúak voltunk ahhoz, hogy egy-két dolgot be-be szerezzünk az idők során a komolyabb cuccok közül is, csinosítva felszerelésünket. Az, hogy ez sokszor egyébként a praktika és szabad mozgás kárára ment, azt egy másik posztban kívánjuk ecsetelni.
Summa summarum, a képen látható felszerelés azóta részben lecserélésre került, szemléltetésnek viszont igen jó. Jól látható ugyanis egyrészt az elavult tárgyak és ruhák használata, mint az egyszerű, nem molle-rendszerű övé, vagy a betűrős zubbonyé, másrészt a mellette kontrasztként megjelenő ballisztikus ATE helmet másolata, amely a 20 évvel későbbi katonai szükségletek terméke és amely a külcsín miatt került beszerzésre általunk.
A chest rig és az alatta elhelyezkedő, egyszerű plate carrier kombó a 2000-es éveket idézi, de ennek sem adaptációs célja van, pusztán egyes játékokon – például az AS300 által szervezetteknél - előnyt jelent a kevlár betét imitáció.
A felszerelések lecserélésének oka persze nem csak a fenti példákban rejlhet. A modern eszközök praktikusabbak sok szempontból és az egyre nagyobb kínálat minket is vásárlásra ösztökélt. Az általam itt bemutatott alapfelszerelés átalakulásáról hamarosan többet tudhattok meg.
LUX-01
12/02/2021
Régi emlék egy jó játékról. Reméljük hamarosan megint lehet menni játszani.
Ez egyáltalán nem egy olyan szituáció és kép, ahol akárhogyan is felmerülhet a sikeres rejtőzködés. Nyilván az adott szituációban ez nekünk sem volt prioritásunk. Azonban, ettől függetlenül, pár érdekes tanulságot minden további nélkül levonhatunk. Mindenképpen érdemes ilyen szemmel is végigböngészni a játékokon készült képeket. Hiszen mindig van hova fejlődni.
1. Alapból nem előnyös a dombok tetején elhelyezkedni, hiszen a kiemelkedő emberi sziluett messziről is könnyen kiszúrható.
2. A fekete replikák kontúrjai jól láthatóan, különösen kiemelkednek a környezetükből. Éppen ezért, nagyon fontos a replikák megfelelő álcázása.
3. Az előrébb lévő csapattárs (LUX-01) kezén lévő térkép, a fehér színével és rajta lévő fekete ábrával egyértelműen nem az álcázást segíti. Ehhez hasonló a másik csapattárs (jómagam, LUX-04) hátán átfutó fekete szíj is. Az ilyen apróságokra is oda kell figyelni. Tényleg látszanak, még ilyen távolságból is.
4. Még érdekes téma az arc, illetve a kezek megfelelő álcázása is, de erre későbbi posztokban tervezünk részletesebben kitérni.
Csapatunk egyébként már a kezdetektől a flecktarn mintát használja, teljes megelégedéssel. Pont ezen a játékon történt az a vicces eset, amikor egy - nem túl sűrű - fenyő alatt bújtunk el, és pár játékos a mi oldalunkról csak akkor szúrt ki minket, amikor kb. 3 méterre jártak.
Ezt a képet is köszönjük Goldman Game Airsoft-éknak.
LUX-04
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
Kulináris csoport
Megjelenés
a vállalkozás elérése
Cím
Budapest