FriendsOff Bar
OFFold le magad nálunk a barátaiddal! ;)
Sziasztok Kedves Friends OFF Törzsközönség!
Búcsúznunk kell. 💔❤️ Az elmúlt hetekben teljesen kitöltötte a mindennapjainkat a döntés gondolata a szeretett kocsmánkkal kapcsolatban. Bevalljuk nektek őszintén, nehezen határoztuk el magunkat, de végül megszületett a döntés: bezárunk és el kell búcsúznunk Tőletek.
A koronavírus által kialakult helyzetben rengeteg romkocsma került nagyon nehéz helyzetbe, akik hozzánk hasonlóan azon dolgoznak hogy túlvészeljék ezt a szörnyű időszakot. Mi is mindent megpróbáltunk és szeretnénk is ezúton köszönetet mondani a Legjobb Kocsma rendkívül rugalmas és segítőkész hozzáállásáért – de ennek ellenére el kell engednünk a Friends OFF Bárt.
Legalábbis az Erzsébet Krt. 20. szám alatt, mert egy dologban biztosak vagyunk, vissza fogunk térni! A Friends OFF több mint kocsma, ezen törekvésünk úgy érezzük hogy megvalósult és bárhol is nyitunk majd újra, reméljük Veletek együtt újra átéljük majd az őrületesen jó Retro bulikat, hétfőnként a Quiz Night programot, újra összegyűlünk majd filmeket nézni a VOX mozimagazin újságíróival és adunk közösen sok sok vért a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszttel összefogva!
❤️ Azaz a Friends OFF továbbra is több lesz mint egy kocsma. Köszönjük Nektek hogy ennyire nyitottak voltatok a sok színes közösségi programra, éppen ezért vagyunk még szenvedélyesebbek mint valaha, hogy az elkezdett utat folytassuk. A Friends OFF Retro Bulival jelentkezni fogunk időnként más és más helyen egészen addig amíg meg nem találjuk majd az új, állandó helyszínünket.
👉 Egyenlőre viszont gazdasági szempontok miatt meg kellett hoznunk ezt a döntést és meg kell néznünk mit hoz a jövő és meg kell várnunk amíg újra stabilizálódik a gazdaság és a turizmus.
Szerencsére nem telnek üresen a hétköznapjaink, létrehoztuk a Friends Club Hungary Btervet , amely egy karitatív mozgalom – azaz most már megalakultunk mint Nonprofit szervezet – hogy segítsük a krízis miatt munkájukat elveszítő embereket.
Ha tudtok ilyen módon bajba jutott barátról, vagy sajnos Ti kerültetek ilyen helyzetbe – regisztráljatok a www.friendshungary.hu felületen.
Sok erőt és kitartást kíván nektek Gréti, Noémi, Roxi, Viktor, Geri, Emi, Roli, Gyuri, Hetyi és Dani – a Friends Off csapata! ❤️
26/03/2020
Sziasztok otthonlétre ítélt barátaink! Gondoltuk segítünk nektek hogy ne unatkozzatok, mert egy egy jó könyv vagy film mellett egész jól el lehet ütni az időt. Íme az első adag könyv ajánlónk, ezeket a műveket bátran ajánljuk, nagyon jó az összes kivétel nélkül:
🍻 Krusovszky Dénes – Akik Már Nem Leszünk Sosem: Krusovszky Dénes a nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet. Szerintem eszméletlen jó korképet ad a 80-as évek magyar életérzéséből. Nagyon visz a történet és nem is annyira a cselekményével – inkább a karakterek kibontásával, a leíró részek egyedi stílusával fog meg a regény. Nekifutásból, szinte egyben ajánlott az olvasása. Ital ajánlat a könyv mellé: 😜Fröccs. Ez nem kérdés, fröccs.
🍻 Dan Simmons – Terror: Dan Simmons egyik legjobb könyve. Jó nagy menet ez a könyv a maga apróbetűs 700 oldalával, de annyira magával ragadó ez vérfagyasztó történet, hogy az olvasó sajnálja amikor véget ér. Simmons egészen biztosan nagyon hosszadalmas háttérmunkát végzett a Terror megírása előtt, mert ez nagyon is meglátszik az apró részletekig kidolgozott leíró részeken. Akinek van kedve egy hátborzongató sark-köri expedíció, drámába és őrületbe futó történetének elolvasására – az nem fog csalódni. Felejthetetlen remekmű. 😜 Ital ajánlat a könyv mell: minőségi vörösbor.
🍻 Greg Illes – Missisipi trilógia: Na ez az a regény ami az abszolút lerakhatatlan kategória. Amerika sötét déli világában játszódik a történet és talán még soha nem olvastam olyan velejéig gonosz karakterekről, mint akik a Missisipi beli Natches közeléből irányítják birodalmukat. A Ku-Klux-Klan-ból kivált szervezet legbefolyásosabb és leggazdagabb tagjai ellen veszi fel a küzdelmet Natches polgármestere Penn Cage. Az Ő szemszögéből merülhetünk bele ebbe az izgalmas történetbe. Mindezt egy nagyon jó megoldással teszi az író, végig egyes szám első személyben és jelen időben mesél, így fokozva és végig fenntartva a feszültséget. 😜 Ital ajánlat a könyv mellé: ennyi feszültség és izgalom ellazításához a whiskyt ajánljuk. Stílusban is passzol a Missisipi életérzéshez.
🍻 David Lynch és Kristine McKenna – Aminek Álmodom: Egyedi módon megszerke
25/03/2020

🍻 David Lynch és Kristine McKenna – Aminek Álmodom: Egyedi módon megszerkesztett életrajzi könyv az örök zseniről, a legendáról, David Lynchről. Egyszerre életrajz, memoár és az ember saját történetéért folytatott küzdelme ez a könyv. Csak Lynch munkásságáért rajongó olvasóknak ajánljuk igazán, akik részletesen meg szeretnék ismerni az Ő világát, gondolatait. 😜 Ital ajánlat a könyv mellé: szintén vörösbor. Vagy konyak szivarral párosítva.
19/03/2020
A csapatunkkal folyamatosan keressük, kutatjuk azokat a munkavállalókat, ahol szükség van munkaerőre, közben pedig dolgozzuk fel a beérkező jelentkezéseket!
http://friendshungary.hu/
Köszönjük a sok megosztást és köszönjük a Rádió 1-nek a lehetőséget, hogy beszélhettünk az ügyről!
🔥Érkeznek a jelentkezések, mi pedig igyekszünk minél több munkaadót is felkutatni, hogy a hidat, amit most képzünk a munkavállalók és munkáltatók között, minél stabilabb legyen!
🔥 24 órán belül jelentkezünk a konkrétumokkal mindenkinek, aki elküldte a jelentkezését!
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
FriendsOFF avagy több, mint kocsma
Négyen vagyunk jó barátok és szerettünk volna, nem is – akartunk egy kocsmát nyitni. Lett egy kocsmánk, ami saját felfogásunk szerint több mint kocsma. Csatlakozott hozzánk Geri és Emi is, akik az állandó pultosaink egyszóval a Friends Off motorjai lettek. Nagyon fontos számunkra a széles baráti körünk és mellette a folyamatosan bővülő törzsvendég csapatunk is. Velük szeretnénk gyakran jól érezni magunkat. 2 év távlatából nézve, ez össze is jött. Közös meccsnézések, nagy bulik, quiz esték, társasozás, stb… Jól érezzük magunkat, de jelenleg ez nem elég, ezért elkezdtünk mozgalmakat szervezni, amelyeken belül a szórakozást összekötjük a társadalmi felelőségvállalással. Elkezdtük tehát a Véradás rendezvénysorozatunkat, támogattuk csapatunk tagjának – Évinek- a Katona József színházban megvalósult „II. Felvonás” előadását a válás témában, elkezdtük a közös munkát a Kuckó Önkéntes Programmal és még tervezünk sok hasonló akciót is! Tehát a folytatjuk az álmunkat, mert a Friends Off több mint kocsma. Gyertek és csatlakozzatok a közösségünkhöz!
Weboldal
Cím
Erzsébet Krt. 20
Budapest
1077