TeamGuide

„Péter, én tényleg elérhető vagyok. Bárki bejöhet hozzám bármikor, ezt mindenki tudja."
Egy 60 fős cég ügyvezetője mondta ezt nekem büszkén.
Megkérdeztem tőle: „Az elmúlt három hónapban hányan jöttek be?"
Gondolkodott. Aztán: „Hát… ketten. De ők is csak aláíratni hoztak valamit."
A nyitott ajtó politika a magyar kkv-k egyik legkedveltebb önképe. "Én nem vagyok az a távolságtartó főnök. Nálunk lehet jönni."
Csak senki nem jön.

Itt a félreértés, amit a vezetők ritkán látnak: a „bárki bejöhet" üzenet a vezető fejében azt jelenti, hogy nyitott, elérhető, közvetlen. A kolléga fejében azt jelenti, hogy „ha bemegyek, kell, hogy legyen van valami fontos okom, és az ok valószínűleg egy probléma".
Nálad a nyitott ajtó lehetőség, nála kockázat. Ezért senki nem jön be ötletekkel, megfigyelésekkel, félig kész gondolatokkal. Csak akkor mennek be, ha valami nagy baj van, és általában már túl későn.

Ez azért fontos, mert a céged/részleged egészségéről pontosan azokból a félig kész, oda nem illő, néha értelmetlennek tűnő apró megjegyzésekből tudnál meg dolgokat, amiket senki nem hoz be hozzád. Mert nem éri meg behozni.

Most nem azt mondom, hogy szervezz heti fogadóórát. Egy egyszerű dolog működik a legtöbb kkv-ban: te indulj el feléjük! Ne az legyen, hogy várod, ki jön be, hanem hogy hetente egyszer odamész valakihez, és megkérdezel valami konkrétat. Nem azt, hogy „mi újság", hanem azt, hogy „láttalak múlt héten az új ügyféllel, gratulálok a megoldáshoz. Hogy érezted magad közben?" Vagy: „Te mit gondolsz arról, ahogy a múlt heti döntést meghoztuk?"

A különbség nem az ajtóban van, hanem abban, hogy ki teszi meg az első lépést.
A nyitott ajtó akkor működik, ha te lépsz ki rajta.

Te utoljára mikor mentél oda egy kollégádhoz nem azért, mert kértél tőle valamit?