aPont Győr
A győri aPont az aHang helyi aktivista közössége
MENTŐÖVET A FERTŐNEK!
“Álljunk bele ha kell, bármi jöjjön is el!”
Ott leszek!
És te?
📍 Június 27-én 10 órakor
📍 Fertőrákos, Strand utca vége
„A Fertő legyen mindenkié” elnevezésű rendezvény főszervezője a Fertő tó Barátai Egyesület. Részt vesz a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége, az aHang helyi csoportja, az aPont Sopron, valamint vendégként a Greenpeace is.
Az esemény fővédnöke Udvaros Dorottya.
A Fertő közös örökségünk. És ami a közös örökségünk, arról soha nem mondhatunk le.
17/06/2026
MENTŐÖVET A FERTŐNEK!
Nyolc éve zárva van a Fertő-part.
Nyolc éve várják emberek ezrei, hogy újra szabadon használhassák azt a helyet, amely generációkon át a közös emlékeink része volt.
Ami egykor az embereké volt, azt ma kerítések, lezárt területek és be nem váltott ígéretek váltották fel. Nyolc év telt el, miközben a Fertő-part ügye a rossz döntések, az elhibázott beruházások és az elszalasztott lehetőségek jelképévé vált.
De van egy fontos dolog, amit nem sikerült elvenni: Az emberek kitartását.
Civil szervezetek, helyiek és természetvédők évek óta dolgoznak azért, hogy a Fertő újra mindenkié legyen. Most pedig újra közösen állnak ki ezért.
📍 Június 27-én 10 órakor
📍 Fertőrákos, Strand utca vége
„A Fertő legyen mindenkié” elnevezésű rendezvény főszervezője a Fertő tó Barátai Egyesület. Részt vesz a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége, az aHang helyi csoportja, az aPont Sopron, valamint vendégként a Greenpeace is.
Az esemény fővédnöke Udvaros Dorottya.
A Fertő közös örökségünk. És ami a közös örökségünk, arról soha nem mondhatunk le.
14/06/2026
Nyolc éve áll a kerítés a Fertő-parton.
Nyolc éve várjuk, hogy végre történjen valami.
Nyolc éve halljuk az ígéreteket.
Ezalatt lassan egy egész generáció nő fel úgy, hogy nem ismerheti azt a Fertőt, amely sok ember számára a nyarakat, a családi emlékeket és a szabadság élményét jelentette.
És talán éppen ez az, ami a leginkább elgondolkodtató.
Sokszor nem akkor látjuk valaminek az igazi értékét, amikor birtokoljuk. Hanem akkor, amikor elveszítjük.
Amíg természetes volt, hogy lesétálhatunk a partra, fürödhetünk a tóban, eltölthetünk ott egy délutánt a családunkkal vagy a barátainkkal, talán nem is gondoltunk bele, milyen fontos része az életünknek.
Ma pedig nyolc év után még mindig ott áll a kerítés.
És még mindig több a kérdés, mint a válasz.
Mi történt? Hogyan jutottunk idáig? Kik hozták meg a rossz döntéseket? Ki ellenőrizte őket?
És ki vállalja a felelősséget azért, hogy nyolc év után még mindig itt tartunk? Ki vállalja a felelősséget az elherdált milliárdokért?
A Fertő ügye nem csak egy strandról vagy egy beruházásról szól, hanem arról is, hogy felismerjük-e időben azt, ami értékes. És hogy van-e bennünk elég bátorság kiállni érte, amíg még nem késő.
📍 Június 27-én ezért állunk ki a Fertőért, mert vannak dolgok, amelyekért akkor kell tenni, amikor még van esély megőrizni őket, és nem akkor, amikor már csak az emlékeinkben léteznek…
Mi készek vagyunk tenni érte!
Ezért tisztelettel kérjük Szemerey Samu államtitkár urat, hogy a Fertő-partot hektárról hektárra, a teljes 77 hektáron állítsák helyre, tegyék újra használhatóvá, és adják vissza az embereknek és a természetnek.
Mi készek vagyunk ebben segíteni.
Június 27-én személyesen is várjuk államtitkár urat a Fertő-parton a civil kiállásunkon, amelynek fővédnöke Udvaros Dorottya színművésznő.
“Álljunk bele ha kell, bármi jöjjön is el!”
Ott leszek!
És te?
Szemerey Samut kértem fel a Közlekedési és Beruházási Minisztérium építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkárának.
Szemerey Samu építészmérnök, városépítész. Tervezőként, szakértőként és tanácsadóként az elmúlt két évtizedben városokkal, intézményekkel és piaci szereplőkkel dolgozott együtt, emellett számos fejlesztési program, szakmai esemény, kutatás és kiállítás kezdeményezője, szervezője és vezetője volt Magyarországon és Európában.
Korábban ő volt az új Közlekedési Múzeum projekt építészeti vezetője is. Munkájának középpontjában az okos, fenntartható és közösségeket erősítő építészet és városfejlesztés áll. Rendszeresen tanít hazai és nemzetközi egyetemeken. A Kortárs Építészeti Központ alapító tagja és szakmai vezetője, valamint a DANU építészeti és urbanisztikai igazgatója.
Szemerey Samu államtitkárként azon fog dolgozni, hogy településeink fejlesztésében és épített környezetünk alakításában a kiszámíthatatlan, egyszemélyi döntések helyett a legkorszerűbb urbanisztikai elvek, a hosszú távú szemlélet, és a magas minőségi elvárások érvényesüljenek. Célja, hogy Magyarország települései a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig élhetőbbé váljanak, és az állami magasépítési beruházások hatékonyságban, fenntarthatóságban és építészeti minőségben is mintaadó szerepet töltsenek be.
Ennek alapja egy kiszámítható szabályokra, nyitott versenyre és átlátható folyamatokra épülő gazdasági és szakmai környezet, amely a tehetséget, az innovációt, és a szakmai fejlődést helyezi előtérbe.
12/06/2026
Sokan mondták, hogy lehetetlen.
Hogy nem lehet változást elérni.
Hogy úgysem számít, mit tesz néhány ember.
A film megmutatja, hogy igenis számít.
Nézd meg, hogyan lett a reményből mozgalom, a beszélgetésekből közösség, a közösségből pedig valódi erő.
Köszönjük minden aPont aktivistának azt a fantasztikus teljesítményt amit a választások előtt nyújtottak!
4 millió ember, megmozdulások, aláírásgyűjtések és egy feljelentés - az aHang 101 napja Ez a videó a 2026-os országgyűlési választások előtti kampány 101 n...
12/06/2026
Elvették a Fertő partot. Vegyük vissza!
Június 27-én a Fertő-tónál találkozunk egy civil kiálláson.
Sokan azért mennek majd oda, mert szeretik a Fertőt, mert kötődnek hozzá, mert fontos nekik, hogy milyen örökséget hagyunk magunk után.
De azért is, mert nem lehet szó nélkül elmenni amellett, ami ott történt. Nemcsak a tópart sorsáról van szó, hanem arról is, hogyan születtek a rossz döntések, mire költötték a közpénzt, és ki vállalja ezekért a felelősséget, .
Az aHang képviseletében ott leszünk a civil kiálláson, és elvisszük az elszámoltatásról szóló petíciónkat is. Mert hiszünk abban, hogy a kérdéseket fel kell tenni, a válaszokat pedig meg kell adni.
Ha fontos neked a Fertő-tó ügye, vagy egyszerűen csak úgy gondolod, hogy a közös dolgainkról ne
mások döntsenek helyettünk, gyere el te is.
Beszélgessünk, találkozzunk, álljunk ki együtt azért, hogy a közpénzek felhasználása átlátható legyen, és legyen következménye a rossz döntéseknek.
Június 27. szombat 10 óra - Fertő-part, a Sörkert büfénél.
Ott leszünk. Remélem, te is!
07/06/2026
Az elmúlt napokban komoly visszhangot váltott ki az az Ugytudjuk.hu cikk, amely Dézsi Csaba András volt győri polgármester vagyonosodását és nyilvános vagyonnyilatkozatait vizsgálja. A cikk szerint több olyan adat is található a nyilvánosan elérhető dokumentumokban, amelyek alapján nehezen követhető a volt polgármester vagyongyarapodásának üteme és forrása.
Mindemellett folyamatosan újabb és újabb botrányos esetek derülnek ki a győri önkormányzati cégeknél és már rendőrségi vizsgálatok is folyamatban vannak ezekkel kapcsolatban.
Dézsi azonban egészen más képet fest saját tevékenységéről.
Legutóbbi bejegyzésében saját polgármestersége idejéről mint Győr történetének egyik „legproduktívabb ciklusáról” beszél, miközben szerinte az utána következő időszakban a városvezetés és a városi cégek működése okozta a problémákat. A volt polgármester úgy fogalmaz, hogy 29,6 milliárd forintos kasszát adott át utódjának, és szerinte a jelenlegi városvezetésnek inkább dolgoznia kellene, mint politikával foglalkoznia.
Csakhogy a közéletben nem az számít, ki mit gondol saját magáról, hanem az, hogy a tények és a számok mit mutatnak.
Ne felejtsük el, hogy Dézsi regnálása alatt erőteljesen ment a luxizás, a saját imázsépítés, és persze a fideszes hazugságpropaganda ömlött a győriekre úton-útfélen. És mindez persze a győriek pénzén…
A Győr-Szol pénzügyi problémái, a Győr+ Média megszűnése, a Győr Projekt körüli kérdőjelek vagy a GYHG-ügy mind olyan témák, amelyek az elmúlt évek városvezetésének örökségéhez kapcsolódnak. Ezekről ma már nem csak politikusok, hanem szakemberek, újságírók és egyre több győri polgár is kérdéseket tesz fel.
A most megjelent vagyonosodási cikk pedig egy újabb kérdést vet fel:
Hogyan lehetett rövid idő alatt jelentős vagyongyarapodást elérni úgy, hogy a nyilvánosan elérhető adatok alapján annak fedezete nem egyértelműen követhető?
Erre a hatóságoknak, az illetékes szerveknek és – ha szükséges – egy teljes körű vizsgálatnak kell választ adnia.
A közbizalom alapja az átláthatóság!
Amennyiben még nem követed oldalunkat, kérünk tedd meg, és ha szeretnél hozzánk csatlakozni aktivistaként vagy szimpatizánsként, akkor jelentkezhetsz az alábbi linken:
https://bazis.apont.hu/
A győri aPont csapatának a célja , hogy a jelenlegi fideszes többségű győri közgyűlést feloszlassák és időközi önkormányzati választást írjanak ki.
A linket a hozzászólások között találod.
Hamarosan érkezik az aHang új dokumentumfilmje, amely bemutatja az elmúlt időszak legfontosabb pillanatait és a választások előtti 101 nap történetét.
Nézd meg az előzetest, és ha még nem követed az oldalunkat, csatlakozz hozzánk!
06/06/2026
Az aPont Győr csapata nem csak beszél a környezetvédelemről, hanem tesz is érte.
A Környezetvédelmi Világnap alkalmából ma összegyűltünk a győri Aranyparton, összeszedtük az eldobált szemetet, aztán a Püspök-erdőben folytattuk a napot egy közös piknikkel.
Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt, ráadásul az időjárás is kegyes volt hozzánk.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, segített és velünk töltötte ezt a pár órát.
Néhány zsák szeméttel kevesebb maradt a természetben, mi pedig jónéhány barátsággal gazdagodtunk.
Szerintünk megérte. 😊
Ha legközelebb te is szívesen csatlakoznál hasonló programokhoz, kövesd az aPont Győr Fb oldalát, és csatlakozz a bázisunkhoz!
https://bazis.apont.hu/
Bizony mi is büszkék lehetünk arra, amit ilyen rövid idő letettünk az asztalra!
https://www.facebook.com/share/v/1QcS9PBBn4/?mibextid=wwXIfr
05/06/2026
Június 5., azaz a mai nap a környezetvédelmi világnap. Ennek alkalmából holnapra, június 6. szombat reggel 9 órára közösségi szemétszedést szervezünk Győrben az Aranypart II. játszótértől indulva. A szemétszedés után átvonulunk a Püspök-erdőbe, ahol egy kötetlen közös piknikkel folytatjuk a napot.
Jöhetsz családdal, barátokkal, gyerekekkel vagy akár egyedül is. Nem kell aktivistának lenned, elég, ha fontosnak tartod a környezeted tisztaságát, és szívesen töltesz néhány órát jó társaságban. A szemétszedés utáni piknik batyus jellegű lesz, kérlek, hozz magaddal valami harapnivalót. Mi is készülünk néhány finomsággal, hogy biztosan senki ne maradjon éhes.
Találkozó helyszíne: Győr, Aranypart II. játszótér
Időpont: június 6. szombat, 9 óra
Győr tisztaságának megőrzése mindannyiunk feladata! Ez a mi városunk, a mi folyóink, a mi erdőnk, a mi zöld területeink!
Ha nem szeretnél lemaradni a munkánkról, helyi ügyekről és más közösségi programjainkról, kérlek, kövesd be Facebook-oldalunkat.
Ha pedig szeretnél aktívabban is tenni a helyi közösségért, csatlakozz hozzánk az alábbi kérdőív kitöltésével!
https://bazis.apont.hu/
Találkozzunk holnap, és mutassuk meg, hogy egy tisztább Győrért néhány ember is sokat tehet!
Üdvözlettel:
Urbán Tibor, az aHang Győr-Moson-Sopron megyei koordinátora és az aPont Győr csapata
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
Weboldal
Cím
Gyor